A tulipán ősi magyar népművészeti jelkép, Lükő Gábor etnográfus és mások (például Varga Géza írástörténész) szerint a legősibb magyar virágmotívum (az olyan kelyhes virágokkal együtt, mint a liliom). Lükő szokott ironikus stílusában így ír róla:

„Népművészetünk legősibb virágmotívuma a tulipán. Az etnográfusok sokat huzakodtak rajta, keletről származik-e vagy nyugatról? A tulipán virágról kiderítették, hogy nyugati kertészek ismertették meg velünk a XVIII. században, népművészetünk tulipán motívumáról meg bebizonyították, hogy nem is tulipán, hanem legtöbbnyire rózsabimbó a neve a szűrszabók ajkán. De nevezik sok minden egyébnek, sőt mi több, még tulipánnak is. […] A régészeti leletek tanúsága szerint a török népek már vagy másfélezer esztendeje alkalmazzák bronzból öntött szíjjvégeiken és bizonyára egyéb díszítményeiken is.”

A tulipán mint keleti örökség

• A legkorábbi ismert tulipán-ábrázolás a Kr. előtti VII. századból való egy dél-kaukázusi szkíta leletből Ziwiyeből. Aranyból készült pecsétnyomón öt vastagodó hasban végződő tulipán van.
• A tulipán motívum egyesek szerint megtalálható egyes hun leleteken. A honfoglalás korából származó karosi szablyájának egyesek szerint palmettákat formázó veretes díszei közt Kiszely István tulipánt is felismerni vél;
• A levédiai Csertomlikben talált kardmarkolat is tulipánsorral van díszítve.
• Lükő szerint
  • a kirgizek hímzéseinek és faragásainak ma is legkedveltebb motívuma a kehely alakú virág (tulipán ill. liliom), a régi törökség és a középkori magyarság szíjvégein rendszerint egy hullámzó inda két oldalán, a hullámvölgyekben jelenik meg. Az udvarhelyi fedeles kapuknak is ez az egyik legkedveltebb motívuma, és megjelenik más faragásokon és hímzéseken is.
  • Megjelenik a kehely alakú virágmotívum a kirgizek és jakutok nyeregtakaróin is.
  • Régi keleti örökségünknek tarthatjuk bizonyos indás hímzőmintáinkat, amelyeken szintén tulipán vagy liliom szerepel, hasonló előfordul a jakutoknál, kirgizeknél és a kazáni tatároknál.

A tulipán mint az ősvallás elolvasható emléke

Varga Géza írástörténész szerint a tulipán az ősvallás égigérőfa-jelképe; amely nem élethű, hanem jelszerű ábrázolás – ezért értelmetlen a néprajzosok azon követelménye a honfoglalás kori és más régészeti emlékek tulipánábrázolásaival szemben, hogy azokon legyen botanikai hitelességgel meghatározható a tulipán. E régi emlékek nem a tulipán; hanem az égigérő fával (Tejúttal) azonos Isten jelképes ábrázolását célozták. A sztyeppi égigérőfa-ábrázolásokhoz hasonlóan a tulipánábrázolásokon is találunk olyan jelképeket (szójeleket), amelyek a székely rovásírás jeleivel azonosíthatók. Ezek segítségével egyes tulipánábrázolások elolvashatók.

A tulipán középső sziromlevelét például gyakran azonosítják a székely írás “us” (ős) jelével. Ez a jel a Tejút hasadékát ábrázolja, amelyben karácsonykor a Nap kél (a jelet csak másodlagosan használják a női nemi szerv ábrázolására; eredetileg az ősanya vulváját jelölte; de az ősvallás időszakában nem a vulva, hanem a benne születő napisten volt a fontos). Ez a csillagászati körülmény okozta a Tejút hasadékának rendkívüli ősvallási jelentőségét és a sok ábrázolást, amelyek egy része a tulipánhoz kötődik.

A tulipán két szélső sziromlevele pedig a székely írás “nt/tn” (Ten) jelével azonos.

A két jel együttesen Isten régi magyar elnevezését, az ős Ten szót adja, újfent igazolva ezáltal azt a Berze Nagy János által is felismert tényt, hogy a magyar nép az égigérő fát (azaz a Tejutat) az Istennel azonosítja.

Forrás: wikipédi